Híreink
Celofán – ahogy a volt nyolcadikosok nevezték. Hivatalosan Xeropan a neve annak az alkalmazásnak, ami letölthető a telefonunkra és Kréta felhasználói bejelentkezéssel ingyenesen használható. Ezt a prémium funkciókkal ellátott alkalmazást – amelyben több nyelvet is lehet tanulni, gyakorolni – használják a Jászaiban is. A nyelvtanárok segítségével a felső tagozaton sok diák gyakorolja vele az angolt. Életközeli szövegek, videók és még AI beszélgetés is támogatja a fejlődést.
Több kollégánk is bevetette magát a csillagok gyűjtésébe az alkalmazásban, hogy az Erasmus programon belül (és kívül) többet értsenek angolból és könnyedebben tudjanak kommunikálni.
A KRÉTA IFM alkotói és a Monori Tankerületi Központ versenyt hirdetett az iskolák között, melyben a Jászai 3. helyezést érte el, mert a megadott időszakban több, mint 7000 feladatot oldott meg a Xeropan alkalmazásban. Ezzel értékes digitális termékcsomagot nyertünk, melyet felhasználunk a további tanulásunkhoz. Az ünnepélyes díjátadóra Gyálon került sor.
Továbbra is bíztatjuk tanulóinkat, szüleiket és kollégáinkat, hogy kitartóan használják a Xeropant. Valaki egyszer bölcsen azt mondta: Minél több nyelvet beszélsz, annál több történet válik érthetővé.
Köszönjük a fejlesztőknek ezt az egyedülálló lehetőséget!
Csuziné Szőnyi Anikó nyelvtanár

Mohács 500
A Gyóni Géza Általános Iskola minden évben megemlékezik a magyar nép történénelmének fontos és aktuális évfordulójáról.
500 évvel ezelőtt egy új korszak kezdődött Magyarország történelmében. A mohácsi csatavesztés után három részre szakadt szét.
Felidézve az eseményeket, az intézmény „Három ország egy haza” címmel, többfordulós vetélkedőt hirdetett a Monori Tankerület, illetve Dabas Járás minden érdeklődő 10-14 éves diákja számára.
A vetélkedőn Asztalnok Hunor, Horváth Liliána, Pálinkás Balázs és Pethő Ádám 6. b. osztályos tanulók képviselték iskolánkat.
Gratulálunk a bátor részvételhez és a befektetett munkához!
Szabados- Szegvári Szilvia

A környezettudatosság és természetszeretet jegyében január 14-én nyújtottuk be az Iskolában az Erdő programra pályázatunkat. Nagy örömünkre szolgál, hogy elnyertük a lehetőséget a foglalkozásokra.
Ennek megvalósulása március 25-én, szerdán történt iskolánkban. A Gödöllői Arbo-park erdei iskolájából érkezett Gergő bácsi kedves, gyermekközpontú óráin ismerkedhettünk a fák törzsében lévő élettel, az erdei és háziállatok életmódjának és csontjainak rejtelmeivel és a játékok során több erdei állattal ismerkedhettünk meg. Sőt, még azt is kipróbálhattuk, hogy milyen együtt, közösen visszajuttatni az erdőben a tojásokat fészekbe, ha mindannyian egyszerre szurkolunk ugyanannak a lepelnek szélét fogva. Most már biztosan tudjuk azt is, hogy mi a különbség a szarv és agancs között, illetve, hogy milyen nagyra nő egy szarvasbika vagy egy őz. De elgondolkozhattunk azon is, hogy bár a csiga szeme magasra emelkedve kémleli a környezetét, mégsem szarv, de a szarvasbogár ékes szájszerve sem az. Ellenben beszélgettünk az emlősöktől kezdve a madarakig sokféle hazai állatról. Boldogság volt hallani és látni, hogy mennyire élvezik a gyerekek ezt a különleges környezetismeret órát.
Örömömre szolgál, hogy a 3.b osztályon kívül részesei lehettek ennek a programnak a 2.b és 4.a osztály tanulói is. Szeretném hálámat kifejezni Németh Mária és Tóth Zsolt kollégáimnak a pályázat benyújtásában és lebonyolításában való közreműködésért, illetve mindazoknak, akik bármivel hozzájárultak a megvalósításhoz.
Köszönjük Bacsi-Nagy Gergely erdőmérnök úr szakértelmét, türelmét és természetszeretetét, és hogy elhozta számunkra az erdőt az iskolába. Reméljük, a következő tanévekben is lesz lehetőségünk ennek átélésére.
Fizl-Bajnóczi Olga



A tanév során két alkalommal hirdettünk meg kollegáknak tudásmegosztó műhelyfoglakozást a High Tech tanterem eszközeinek használatáról.
2026.01.14-én a “Bevezetés a 3D nyomtatás és modellezés világába” című foglalkozáson a kollegák eljutottak a gondolattól a kész tárgy kinyomtatásáig. Megismertek egy tervező felületet, a nyomtatást előkészítő ún. szeletelőprogramot, valamint a 3D nyomtató működését is. Készült például kulcstartó, bevásárlókocsi-érme, társasjáték-figura. Külön öröm volt, hogy ezt a foglalkozást Dolmány-Szabó Ágnes kolleganőm mellett lelkes szakkörös tanulók is segítették.
2026.03.24-én a “Lézervágás, vagy amit akartok” című foglakozáson a címben szereplő témán kívül megosztottuk tudásunkat a munkánkat megkönnyítő különböző AI alkalmazásokról is. A lézervágó tervezőprogramjának és a gép működésének megismerése után hűtőmágnesek formájában öltött testet a kollegák frissen megszerzett tudása.
Mindkét alkalom jó lehetőség volt kötetlen jó hangulatú beszélgetésre is, amire nagy szükségünk van.
Dávidházi Tamás



Regisztráció az alábbi linkre kattintva elérhető: https://forms.gle/3TpSc4qCgxJvRjDx8

Iskolánk két tanulója, Nagy Albert (4. b osztály ) és Nagy Lóránt(6.b osztály) részt vett a rangos VI. MatekÁsz matematika versenyen ahol továbbjutottak a vármegyei fordulóba.
A vármegyei fordulóban is kimagaslóan szerepeltek: Nagy Albert a 10. helyen végzett, ami különösen szép eredmény a rangos mezőnyben.
Nagy Lóránt 2. helyezést ért el, ennek köszönhetően bejutott a verseny országos fordulójába, amelyre nagy lelkesedéssel készül.
Tanulóinknak szívből gratulálunk az elért eredményekhez, és további sok sikert kívánunk a következő megmérettetésekhez!
Dolmány-Szabó Ágnes Olga, Alekszik Katalin

2025. december 1-jén első alkalommal szerveztük meg a MATEGYE Megyei Matematikaverseny iskolai fordulóját. Nyolc diákunk mérte össze tudását különböző nehézségű feladatok megoldásával.
5.osztály: Gao Quanyi, Kárpáti Noel, Kovács Márton, Krak Lilla, Somodi Zénó, Takács Tamás
6.osztály: Asztalnok Hunor, Nagy Lóránt
Három diákunk: Gao Quanyi, Kárpáti Noel és Nagy Lóránt továbbjutott a megyei döntőbe, amelyet az Üllői Árpád Fejedelem Általános Iskola szervezett meg.
Az eredményhirdetés ünnepélyes keretek között zajlott Százhalombattán, melyre Kárpáti Noelt és Nagy Lórántot hívták meg.
Kimagasló eredménnyel tértek haza: Pest vármegyében Kárpáti Noel 6. helyezést ért el, Nagy Lóránt pedig 2. helyezést, aki így meghívást nyert a verseny nemzetközi fordulójába 2026. április 30 – tól május 3 – ig, ahol hazánkat képviseli majd.
Mindenkinek szeretettel gratulálunk!
Felkészítő tanárok: Alekszik Katalin, Szabó Ingrid Kitty




Ebben az évben az 1848-49-es szabadságharc és forradalomról a 4.a és a 4.b osztály közös műsorával emlékeztünk meg iskolánkban. Az előadás vezérfonala egy korabeli falusi közösség élete, ahol a hétköznapi események sorozatához társult a forradalom megélése. A korabeli viseletekben játszó gyermekek előadásában megjelent a vidámság, a szerelem, a bizonytalanság, a fájdalom, a bánat, és a gyász is, mely után ismét az öröm kapott főszerepet. Csodálatos átéléssel, komoly felkészüléssel tették élvezetessé a mindenki figyelmét őszintén megragadó darabot. Szeretettel köszönjük a gyermekek, a kollégák és a szülők támogató hozzáállását, hogy ez a színvonalas műsor létrejöhetett.




