2025. november 26-án immáron harmadik alkalommal rendeztük meg intézményünkben a városi Anyanyelvi délutánt. Monor minden általános iskolájából érkeztek csapatok, hogy a játékos nyelvi vetélkedésben részt vegyenek.
A gyerekeket most is vegyes csapatokba sorsoltuk, így nemcsak anyanyelvi jártasságukat, kreativitásukat, hanem együttműködési képességüket is bizonyíthatták, és egymást segítve ismerkedtek, barátkoztak a játék közben. Örömmel láttunk ismerős arcokat, akik visszatérő játékosok az Anyanyelvi délutánon, és örültünk a sok új résztvevőnek is, akik eleinte talán kissé félénken figyelték a játék alakulását, de hamar feloldódtak, és lelkesedéssel vetették bele magukat a feladatokba.
Elmondhatjuk, hogy az Anyanyelvi délután mind a résztvevőknek, mind a szervezőknek derűsen, izgalmasan telt, tehát elérte a célját. Ismét bebizonyosodott, hogy az anyanyelvvel lehet kreatív és élvezetes módon játszani.
Most pedig ejtsünk szót a legeredményesebb csapatokról:
I. helyen végzett „A győztesek” csapata: Bognár Nóra, Csősz Dorián, Fűri Luca és Tamáska Zsolt
II. helyezést ért el a „Nyelvtanosok” csapata: Barnat Ádám, Gyaraki Áron, Szöcs Gréta és Tóth Sára
III. helyezett lett a „Királyok” csapata: Kolompár Milán, Kovács Kiara, Nyeste Ivett és Rapcsány Katalin
A nyerteseknek ezúton is gratulálunk, továbbá valamennyi résztvevőnek és pedagógusnak köszönjük, hogy eljött és velünk játszott!
Balogh Anikó magyartanár











