A Monori Tankerületi Központ 2024. november 11. és 13. között negyedik alkalommal szervezte meg a Tankerületi Szakmai Napokat. Intézményünk is aktívan bekapcsolódott a programba, helyszínt biztosítva különböző műhelyfoglalkozások számára, amelyek a tankerület számos iskolájából érkező pedagógusok szakmai fejlődését hivatott támogatni. Az idei esemény középpontjában az intézményekben alkalmazott jó gyakorlatok megosztása, a pedagógusok szakmai fejlődésének előmozdítása, a kapcsolódási lehetőségek szélesítése, valamint a szakmai hálózatépítés elősegítése és a tapasztalatcsere fórumának megteremtése állt.
A High-Tech Suli program keretében elnyert pályázatnak köszönhetően intézményünkben megvalósult egy korszerű, digitális tanterem, amely lehetőséget teremt a XXI. századi innovatív oktatási módszerek alkalmazására. Az új tanteremben már szeptember óta zajlanak a digitális kultúra órák és szakköri foglalkozások, amelyek keretében diákjaink kreatív technológiai ismeretekkel gazdagodhatnak. A Szakmai Nap alkalmával a tanteremben folyó műhelymunkát is bemutattuk a High-Tech Program képzésében részt vevő kollégák, Alekszik Katalin, Dolmány-Szabó Ágnes és Dávidházi Tamás irányításával. Három különböző foglalkozást szerveztünk, amelyek során a résztvevők nemcsak megismerhették a digitális teremben zajló tevékenységek működését, hanem maguk is kipróbálhatták az elérhető technológiai eszközök egy részét. A workshopokon a vendégek betekintést nyerhettek a 3D tervezés, a lézervágás és a mikrokontroller programozás izgalmas világába. Külön színfoltja volt a programnak, hogy a gördülékeny lebonyolításhoz gyereksegítők, szakkörösök és gimnazista (JAG) „kistanárok” is hozzájárultak munkájukkal.
Intézményünkben már több éve bevezetésre került a Komplex Alapprogram, amelynek célja a tanulók lemorzsolódásának megelőzése tanulást támogató, korszerű pedagógiai módszerek alkalmazásával. A program központi eleme a Differenciált Fejlesztés Heterogén Tanulócsoportokban (DFHT), amely a diákok önálló és társas tanulásra, valamint az eredményes tudásszerzésre való képességének fejlesztését segíti elő.
Ezt a kiváló gyakorlatot két workshop keretében mutattuk be, amelyek során irodalmi és természettudományos területen kínáltunk betekintést a módszer alkalmazásába. Boldog Angéla tanárnő Arany János Toldi című művének karakterelemzésére épülő DFHT-alapú csoportmunkát mutatott be, míg Manev Melinda az Élet a kisterekben címmel tartott foglalkozást. Mint Élménysuli, programjaink egyik meghatározó eleme a résztvevők aktív bevonása az órákba, amely pozitív élményeken keresztül ösztönzi a tanulást. Ennek alapját az interaktív, kreatív feladatmegoldások és a közös tanulás öröme képezi.
A szakmai napon A Matific kezdő lépései című előadás keretében Dolmány-Szabó Ágnes mutatta be a 3.b osztályával szerzett tapasztalatait, egy rövid, gyakorlati bemutatóval kísérve. A Matific egy olyan innovatív digitális platform, amely a gamifikáció – azaz a tanulás játékosításának – módszerét alkalmazva teszi lehetővé, hogy a gyermekek élvezetes formában sajátítsák el és ismételjék át a matematikaórákon tanultakat. Intézményünk tehetséggondozási programjának részeként minden héten tartunk úgynevezett „Matific Aréna-órát”, amelyen a tanulók a tanító irányításával osztályszintű versenyben oldanak meg különböző matematikai feladatokat. A szakmai napon mi, pedagógusok is lehetőséget kaptunk arra, hogy kipróbáljuk ezt az izgalmas és motiváló tanulási formát.
A rendezvényen részt vevő pedagógusok visszajelzései alapján a műhelyfoglalkozások értékes és inspiráló élményt nyújtottak számukra. A workshopok során szerzett új ötletek és módszertani megközelítések friss lendületet adtak mindennapi munkájukhoz, hozzájárulva szakmai fejlődésükhöz, amely elengedhetetlen a magas színvonalú, minőségi oktatás megvalósításához.










