Erre a napra emlékezett iskolánk idén is. Hagyományainkhoz híven az aktuális hetedik évfolyam állt színpadra. A 7.a és b osztály közösen hívta emlékezésre a kicsiket és a nagyokat, műsoruk rendhagyó módon leginkább a monori történésekről szólt.
A kerettörténetben a dédi mama mesél kisunokájának a régi dolgokról, amiről az édesanya sem hallhatott még, hiszen nem volt szabad beszélni róla. Dédike megemlíti Kóté Sörös Józsefet (Holi volt a beceneve), aki egy cigány fiú volt, adományokat vitt fel a barátjával, Tóth Józseffel Pestre. Kiderült, hogy Holi külföldre menekült, ott muzsikált és mikor a pletykák amnesztiáról beszéltek, hazajött. Józsi pedig a halálos ítélet kihirdetése után jól orrba vágta a bírót az igazságtalanságért. Mindkettőjüket halálra ítélte a bíróság Wittner Mária perében. Megemlékeztünk Kovács Imréről, aki fegyverraktárt foglalt el és a forradalom leverése után is röplapokat osztogatott. Ezért az életével fizetett. A kisunoka maga is hallott már Magócsi Istvánról, teológiai hallgatóról, aki csak hölgyeket kísért át az úton, mikor találat érte a lábát és a kórházban még aznap éjjel belehalt sérülésébe. Fónyad Ernőről és Dezső bácsiról is mesélt dédike, feltűnt az unokának, hogy ilyen utcanév van is a környékünkön.
Volt szó a 2. világháború utáni szegénységről, a kommunizmusról, a szabad gondolkodás leveréséről, az ’56 utáni emigrációról, a szovjet csapatok kivonulásáról, arról, hogy itt mindig volt, aki bátran szólt és arról, hogy mi is a szabadság.
Dédike szavai szerint: „Dédi papa büszke lenne rád, te már azt tanulhatsz, amit szeretnél. Hát tanulj! Szabadon utazhatsz. Szabadon kérdezhetsz. Szabadon beszélhetsz arról, ami benned felmerül.”
Nagy boldogság volt látni a hetedikesek komoly munkájának eredményét. Méltó módon emlékeztek meg a monori hősökről, akik közül csak néhányat említettünk. De minden névtelen hősre is emlékezünk, mert ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak…
