ERKÖLCSTAN ÉS/VAGY HIT-ÉS ERKÖLCSTAN OKTATÁSRÓL
Mint az már sokak előtt ismeretes, a Köznevelési Törvény 35.§ alapján – évtizedes társadalmi hiányt pótolva – a magyar alsófokú iskolákba, így a monori Jászai Mari Általános Iskola tantervébe is visszatér, illetve méltó „helyére kerülhet”az erkölcsi nevelés s annak valláserkölcsi vagy éppen „világi” alapon szerveződő tartalma.
A törvény értelmében 2013. szeptember 1-jétől (évenkénti felmenő rendszerben) az első és az ötödik évfolyamon – a szülők által gyermekük részvételére nézve választhatóan – bevezetésre kerül a erkölcstan illetve a hit- és erkölcstan tantárgy.
A 2013-as év első hónapjaiban Monorról a Római Katolikus Egyház, a Kistemplomi Református Egyházközség és az Evangélikus Egyházközség vezető lelkipásztorai, továbbá a Hit Gyülekezet jelezte, hogy szülői igény esetén vállalja iskolánkban az adott felekezet hittételei iránt érdeklődő tanulók hit-és erkölcstan oktatását.
Tájékoztatom a 2013. szeptemberben iskolába lépő első osztályok, a leendő ötödik osztályok, a Szülői Közösség tagjait,valamint valamennyi szülőt és gondviselőt, hogy a fenti témakör fontosabb kérdéseink megbeszélése céljából 2013. április 3-án, szerdán 17 órai kezdettel fórumot tartunk iskolánk aulájában (Monor Jászai Mari tér 1.)
Minden érdeklődőt tisztelettel várunk.
Híreink
Tájékoztatjuk az iskolába lépő óvodáskorú gyermekek szüleit, hogy intézményünkben a Jászai Mari Általános Iskolában a jövő évi első osztályok beíratására
2013. április 8-án (hétfő) 8-18 óra között, és
2013. április 9-én (kedd) 8-18 óra között
kerül sor az iskolánk titkárságán.
(2200 Monor Jászai Mari tér 1.)
A gyermek tanulói nyilvántartásba vételéhez a szülő vagy gondviselő szíveskedjen magával hozni:
1. gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosító és a lakcímet igazoló hatósági igazolványt
2. iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolás, mely lehet:
- óvodai szakvélemény
– nevelési tanácsadó által kiadott iskolaérettségi szakértői vélemény
– sajátos nevelési igényű gyermekek esetében a Szakértői Bizottság szakértői véleménye
3. diákigazolvány igényléséhez 1.400,- Ft befizetése szükséges
4. ingyenes tankönyv ill. kedvezményes étkezés igénybe vételére
jogosító okirat, mely lehet:
– rendszeres gyermekvédelmi támogatásról szóló határozat
– 3 v. több gyermekes családban élők esetén családi pótlékról szóló igazolás
– tartós betegségről szóló orvosi igazolás
sajátos nevelési igényű gyermekek esetében a Szakértői Bizottság szakértői véleménye
Örömmel értesítjük Önöket, hogy iskolánk
2013. március 20-án 8 és 11 óra között
nyílt napot tart, melyre szeretettel várjuk a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket!
Február 15-én a Tetz Alapfokú Művészeti Iskola Jászai Mari Általános Iskolában 2012. szeptembere óta működő képzőművészeti tanszaka 7-14 éves tanulóinak első félévben készült munkáiból nyílt egy hónapon át nyitva tartó kiállítás intézményünk aulájában. 21 tanuló 164 rajzát és festményét láthatják a gyermekek és a felnőtt érdeklődők. A tárlat megnyitóján dr. Patkós József művésztanár növendékei mellett megjelent mintegy 60 hozzátartozó, valamint a Gemini Televizió stábja is. A látogatókat köszöntötte és a tv-nek nyilatkozott dr. Mihálka Györgyné, a Tetz Művészeti Iskola igazgatónője, aki elismeréssel szólt a monori művészeti képzés első féléves tevékenységéről.
A kiállításról készült képeket megtalálja galériánkban!
Városi úszóversenyen elért eredményeink: . .
Batta Bianka: 1 ezüstérem
Kovács Patrik: 2 aranyérem
Molnár Rebeka: 1 aranyérem
1 ezüstérem
Városi Brigitta: 1 aranyérem
1 ezüstérem
Körzeti kézilabda bajnokságon a III.korcsoportos lányok a 3. helyen végeztek.
Tagjai: Belcsik Viktória
Benkő Noémi
Bodor Diána
Füri Nóra
Incze Dorottya
Kovács Barbara
Monori Anna
Omoregie Joy
Rízmáyer Adrienn
Rízmályer Henriett
Szűcs Petra
Az elmúlt két hétben farsangi hangulat volt a Jászai Mari Általános Iskolában. Az alsó tagozatosoknak február 1-jén, a felső tagozatosoknak pedig egy héttel később, február 8-án került megrendezésre a farsang.
A kicsik ünnepsége rendhagyó volt az idei tanévben. Az eddigi évekkel ellentétben ugyanis az összes alsó tagozatos osztály együtt ünnepelte a farsangot iskolánk aulájában. Az osztályok már hetek óta izgatottan készültek pedagógusaik és szüleik segítségével egy kisebb műsorral, melyet ezen a délutánon adtak elő egymásnak. Így láthattuk a Hupikék Törpikéket, sőt, a Hókuszpóknak öltözött tanító nénijüket is, a hangyabolyokat királynőjükkel, a százlábút, a busókat, a pompom lányokat focicsapatukkal, a Hungáriára táncoló gyerekeket, és megtanulhattuk a kettes szorzótáblát az egyik másodikos osztály segítségével. Az osztályműsorok után a gyerekek egyéni jelmezeket öltöttek magukra, melyeket a háromtagú zsűri értékelt. A nyertesek között volt a „fészkes fekete fene”, ( akinek tényleg madárfészek volt a fején!), egy igazi, félelmetes boszorkány, egy bohóc, egy űrlény és a kaszás.
Az egyéni jelmezek bemutatása után bohócok szórakoztatták a kicsiket, majd a Gamedance monori tánciskola növendékei adtak elő egy 20 perces műsort. Köztük számos diákunk is bemutatta tánctudását. Az alsós farsangot Bukai Tiborné, Ildikó néni táncháza zárta, amelyen kicsik és nagyok együtt táncoltak, játszottak, énekeltek.
A szülői munkaközösségnek köszönhetően egész délután finomabbnál finomabb sütik, üdítők várták az éhes kicsiket és nagyokat a büfében. Ezúton is köszönjük segítségüket!
A felsős osztályok a tavalyi évhez hasonlóan idén is egy adott témán belül készültek műsorral: egy történelmi kor vagy egy népcsoport ruházatát, öltözködését kellett előadniuk divatbemutató formájában. Így megismerhettük a 70-es évek magyar divatját a 7.b osztály segítségével, akik műsorukkal első helyezést értek el a zsűri döntése alapján. De találkozhattunk őskori emberekkel, ókori görög istenekkel és sportolókkal, török jelmezekkel, hippikkel és cowboyokkal is. A nyolcadikosok még tánccal is készültek, mely megadta a délután vidám hangulatát. A bemutatók után következett a karaoke olyan népszerű magyar dalokkal, mint a Pálinkadal, a Hupikék Törpikék főcím dala, Azok a boldog szép napok a Beatricétől, Eddától a Kör, stb. Ezt követően a felsős farsangon is bemutatta tánctudását a Gamedance tánccsoport, nagy örömünkre sok felső tagozatos diákunkat láthattuk szerepelni 20 perces műsorukban. A táncokat Stillerné Balogh Melinda és Stiller Gábor tanította be. A farsangot végül a disco zárta, melyhez a zenét tavaly végzett diákunk, Czubók Róbert szolgáltatta.
A közreműködőknek köszönjük a segítséget, és ezúton köszönjük meg a monori Polgárőrség munkáját is, akik az este folyamán biztosították számunkra a nyugalmat.
2013. január 26-án nagyszerű folklór rendezvény zajlott iskolánk aulájában
„ A magyarság, az ősi magyar kultúra nem halt ki, csak alszik az emberekben …ragadjuk meg a pillanatot, örökítsük át gyermekeinkbe, hogy nekik is legyen még hasonló feladatuk.” – Kodály Zoltán 1939-ből üzeni ezt nekünk: ennek szellemiségében szerveztünk a Szülői Közösséggel karöltve egy farsangi hangulatú, telet űző, tavaszt váró táncházat gyermekeknek és felnőtteknek.
A jó hangulathoz a zenét Földi Lehel és a Csobán zenekar szolgáltatta, szinte fáradhatatlanul, szünetet sem tartva muzsikálták végig az estét a táncolók nagy örömére.
Tündik Tamás, Bukai Márta és a budaörsi táncegyüttes ifjú táncosai tanították, buzdították a táncolni vágyókat.
A program gyermektáncházzal kezdődött, kicsik és nagyok töltötték meg az iskola auláját. Nagy sikert aratott a farsangi alakoskodást idéző kecske, aki még számolni is tudott az aprók örömére.
A gyerektáncház később észrevétlenül adta át a teret a felnőtteknek.
Köszönet jár a Bozsik Endre Alapítvány táncosainak, akik nagy létszámban részt vettek a mulatságban, s ezzel támogatták iskolánkat.
Az ősiséget őrző kör- és lánctáncok mellett páros táncokra is sor került, s a táncházat gyertyafény mellett egy kavalos öves tánc zárta, melynek feltöltő erejét, meghittségét, hangulatát mindnyájan magunkkal vihettük.
Bukai Tiborné
2013. január 23-án a monori Jászai Mari Általános Iskola aulájában mintegy háromszáz tanulónak nyújtott igényes esztétikai élményt Várnagy Andrea és Farkas Zsolt. A zongorista művész házaspár – a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett – "Zeneképzelet" című, tanítási órányi műsorával valósággal elvarázsolta a publikumot. E napon az első óra értékesebb, magasztosabb, fennköltebb volt, mint általában. A vendég művészek – akik a Nemzeti Kulturális Alap által támogatva járják programjukkal az ország iskoláit – nemcsak a zeneművészet területére szorítkozó előadóművészi kvalitásokat csillantották meg, de az egyes műsorszámok közötti, a hallgatósággal történő kommunikációik során pedagógiai érzékükről is tanúbizonyságot tettek.
Növendékeink és a tantestület nevében szívből köszönetet mondok magas színvonalú művészeti nevelő munkájukért.
Dr. Patkós József
igazgató
Szeretettel hívunk és várunk minden kedves érdeklődőt egy testet-lelket melengető közös táncra zsíros kenyérrel, teával, borral 2013. január 26-án (szombaton) 18 órától.
Muzsikál a CSOBÁN ZENEKAR FÖLDI LEHEL vezetésével, táncot tanít: TÜNDIK TAMÁS ÉS BUKAI MÁRTI.
Belépő a helyszínen: felnőtt: 700,- Ft, diák/nyugdíjas: 500,- Ft, gyerek: 300,- Ft, elővételben 100,- Ft kedvezménnyel. Támogató jegy: 300,- Ft.
A jegyek megvásárolhatók az iskola titkárságán (06/29 611 580), Bukai Tiborné Ildikónál, Pásztor Zsoltnál (06/30 930 5533).
A bevételből az iskolai néptánccsoportot támogatja az iskola Szülői Közössége.
Bővebben az ISZK honlapján…
A téli szünet előtti utolsó tanítási napon iskolánk aulájában került sor a karácsonyi műsorra, melyet az egy évvel korábbi – Pécsi Ildikóval, több pedagógussal és tanulóval rendezett – Panov apó különös karácsonya című jelenet után nagy várakozás előzött meg.
Délután öt órára – immár nem először – színházteremmé alakult át az aula, melynek székeit szülők, nagyszülők és gyermekek foglalták el.
A hangulatos fél órás műsor, melyet Dobiné Oláh Éva tanárnő, Bíró Zsuzsanna gyermekkórusa és iskolánk két második osztályának tanulói adták, végig vezette az ünnepváró közönséget a Földön: megtudhattuk, milyen a karácsony Ausztriában és Ausztráliában, eljutottunk Oroszországba, de még a távoli Mexikóba is.
A Németh Ildikó igazgatóhelyettes tanítónő által betanított műsor gyermek szereplői: Gajdos Eszter (1.a), Karcsics László, Lakatos Patrik, Lakatos Zoltán, Pinczés Máté, Tálas Vivien, Török-Páli Gergő (2.a), Kovács Gábor, Krizsán Vanessza, Kucsera Maja, Nagy Jennifer, Németh Nikolett, Rácz Boglárka, Simon Máté, Somodi Bendegúz, Rácz Boglárka, Szeranics József és Török-Páli Róbert (2.b) voltak.
További felnőtt közreműködők: Pongrácz Viktória, Szabó Beatrix, Tóth Gáborné és Csáki György.