A 2013/2014-es tanévtől megváltozott a tankönyvellátás rendszere. A tanulók gondviselőinek címezve sárga csekket küld a szolgáltató, melyet legkésőbb augusztus 15-ig kell befizetni. A sárga csekk bemutatása ellenében a tankönyveket az alábbi időpontokban tudja átvenni a szülő:
2013. augusztus 29. csütörtök 8-18 óráig
2013. augusztus 30. péntek 8-14 óráig
Amennyiben a tanuló jogosult az ingyenes tankönyvellátásra, úgy nem küld csekket a szolgáltató. Ebben az esetben szükséges a jogosultság igazolása. Az első évfolyamos tanulók ingyen kapják a tankönyveket.
A napközis és menzás beiratkozás is a fenti időpontban lesz. Fontos, hogy akkor is írassák be gyermekeiket, ha már az év végén jelezték igényüket.
Tanévnyitó: 2013. szeptember 2. hétfő 8 óra
Ezen a napon az évnyitó után 3 osztályfőnöki óra lesz megtartva.
Category Archives: Hírek
Mindenkinek nagyon kellemes szünidőt kívánunk!
Iskolánk honlapján általában örömteli, "kirakatba illő" események, történések felől tudósítunk. Mivel azonban semmi okunk arra, hogy problémáinkat a szőnyeg alá söpörjük, az alábbiakban ennek ellenkezőjére olvasható egy sajnálatos példa.
Június 6-án 76 tanulóval képviseltettük magunkat a négy monori iskola között szervezett Strázsa hegyi futóversenyen, ahol harmadik helyezést értek el felső tagozatosaink. Ezzel nem is lenne baj…
A címben foglalt szégyenre az ad okot, hogy- a kísérő nevelők elmondása szerint – jó néhány növendékünk renitens, sportszerűtlen, öntörvényű, társaikkal és a felnőttekkel szemben egyaránt tiszteletlen, hőbörgő és arrogáns magatartásával ártott iskolánk jó hírének.
A nevelői beszámoló arra is kitért, hogy mind a versenyre való vonulás, mind pedig az arról való visszatérés súlyos szervezetlenséget mutatott: tanítványaink csürheként törtettek át kétszer is a városon.
Az ügyben érintett diákjaink, pedagógusaink és a magam nevében bocsánatot kérek mindazoktól, akiknek a fent leírtak akár a legkevesebb problémát is okozhatták. A magukról megfeledkező tanulókat – nevelő szándékkal – megbüntettem, kollégáimmal pedig – szintén a jobbítás elképzelésével – zárt körű értekezleten elemeztük a történteket.
Dr. Patkós József
igazgató
A már két évtizedes múltra visszatekintő – Dr. Borzsák István Városi Könyvtár által szervezett – gyermekrajz pályázatra a most folyó tanévben az iskolánk épületében működő Tetz Alapfokú Művészeti Iskola képzőművészet tanszakára járó növendékeinek rajzaival, illetve festményeivel neveztünk.
Aki az elkövetkező fél év során elmegy a könyvtárba, tíz "jászais" diák – Barna Sándor, Boros Benjámin, Doncsecz Dina, Faragó László, Incze Dorottya, Leé Annamária, Molnár Rebeka, Rizmayer Magdolna, Tarr Vivien és Városi Brigitta Ajándék munkáit is megtekintheti.
A külön díjazottak közé került Doncsecz Dina, Molnár Rebeka, Rizmayer Magdolna és Tarr Vivien.
Kiemelt díjazásban részesült Leé Annamária és Városi Brigitta Ajándék (aki szeptembertől a Szent László Gimnázium rajz tagozatán folytatja tanulmányait).
Rajzosaink felkészítő tanára: dr. Patkós József igazgató, alkotó rajztanár.
Üdvözlette és köszönettel:
Patkós József
Kovács Krisztina tanárnő lelkiismeretes felkészítő munkája, tanítványaink szorgalma idén is meghozta a már tavaly is szinte valószínűtlenül szép eredményt:. Az iskolánkat 2-szer 4 fővel képviselő "helytörténeti vetélkedőre szakosodott különítmény" mind az első, mind pedig a második helyezést megszerezte.
Az idén az egykor világhírnévnek örvendő Monori Maggyár múltjára is fókuszáló vetélkedőn győztes csapat tagjai: Ács Klaudia, Molnár Rebeka, Rizmayer Magdolna és Városi Brigitta Ajándék.
A második helyen végzett csapat: Batizi Eszter, Benkő Noémi, Somoskői Nikolett és Zöldi Meliton.
Az ENSZ április 22-ét „A Földanya Nemzetközi napjává nyilvánította”. Magyarországon 1990-óta emlékeznek meg e jeles napról.
Iskolánkban április 15-től április 19-ig különböző programok várták a diákokat. Volt itt plakátkészítés, keresztrejtvényfejtés, papírgyűjtés és végül, de nem utolsósorban a nagy akadályverseny.
Április 19-én gyönyörű, verőfényes napra ébredtünk. Kellemes tavaszi nap köszöntött ránk.
Bátor nyolcadikosaink már megépítették az állomásokat és izgatottan várták a versengő csapatokat. Kicsiknek és nagyoknak 14 akadályt kellett a délelőtt folyamán leküzdeniük. Próbára tehették bátorságukat, teherbíró képességüket, ügyességüket, kitartásukat és természetesen az elmaradhatatlan fantáziájukat. Az események több helyszínen zajlottak: a Kistó mellett, a játszótéren és az iskolánk udvarán.
A gyerekek nemcsak ügyességükről, a természet szeretetéről, játékosságukról, de mesemondó képességükről is tanúbizonyságot tettek.
A 2.b osztály kedves meséje:
Volt egyszer a Földön egy medve egy, egy róka és egy madár. Minden állat vízre vágyott. Egy nap nagy volt a hőség. A levegő meleg volt és tiszta. A farkas talált egy tavat, abban hideg és tiszta volt a víz, meghívta barátait inni. Így már jól telt a napjuk.
Nekünk pedig – itt a Jászai Mari Általános Iskolában – az egész hetünk…..
Kissné Oszkó Katalin
A teljes cikket (képekkel) az alábbi linken találja:
Föld napja cikk.pdf
Mintegy 150.tanulónk tapsolt április 11-én a Kispista Színház egy tanórányi három szereplős mesejátékának. A Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack című egyfelvonásost magyar népmese alapján írta Varsa Mátyás színész és esztéta, a vecsési színjátszó csoport alapító mindenese.
Az egyszerű, de ötletes díszlet előtt szép jelmezekben több szerepben is feltűnő Pintér Alexandra, Kresznerits Ádám és Varsa Mátyás nem csupán prózai alakításaikkal szórakoztattak és neveltek a népmesék szeretetére, de vidám népdalokkal: hol kanásznótával, hol virágénekkel a zeneiséget is belopták produkciójukba.
A darabot, melyet – ugyancsak iskolánk aulájában – a szomszédos Napsugár Óvoda növendékeinek is eljátszottak, mind a két alkalommal hatalmas tetszés fogadta.
Idén is megnyerték iskolánk sakkozói a Vigadó dísztermében rendezett – kilencedik alkalommal kiírt – iskolák közötti sakk versenyt. Mint ismeretes, a kupát hét éven át megszakítás nélkül az Ady utcai Általános Iskola birtokolta, s csak 2012-ben törte meg ezt a hegemóniát a Jászai Mari Általános Iskola. Örömünkre március 22-én sikerült duplázni.
Némi üröm is vegyült az örömünkbe, mikor meghallottuk a váratlan versenybírói rendelkezést: lelkesen készülő tartalék játékosainknak játék nélkül kell végig ülniük a délutánt, mert bár tavaly lehetett cserélni, az idén – ki tudja, miért? – nem volt szabad. Ez annál is inkább érthetetlen, mivel az egyszerű csapat versenyektől kezdve a sakk olimpiáig mindenütt lehetőség van a cserére. A sakkjáték népszerűsítésének nemes szándékával sem fér össze mindez. Reméljük, jövőre nem pont annak az iskolának a versenyzői kell, hogy felemás érzésekkel menjenek haza a versenyről, amelyik pedig a legteljesebb csapattal képviselteti magát.
a verseny végeredménye:
1. Jászai 21,5 pont
2. Ady 16,5 pont
3. Nemzetőr 13 pont
4. Kossuth 9 pont.
A győztesek névsora – zárójelben, hogy hány pontot gyűjtött az általa megszerezhető 3-ból:
Batizi Simon negyedikes (2)
Bencsik Dániel harmadikos (2,5)
Kuti Szilveszter harmadikos (3)
Szekerka Ernő negyedikes (1)
Kaári Levente ötödikes (1)
Efosa Omoregie ötödikes (1)
Molnár Péter ötödikes (3)
Zöldi Meliton hatodikos (2)
Rácz Ákos nyolcadikos (3)
Dr. Patkós József felnőtt (3)
Tartalék játékosok:
Korsós Adrián (harmadikos) és Lénárt Róbert (ötödikes).