Szerzői Archívum: admin
Tisztelt Szülők!
A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 182/B. § (7)
értelmében „Ha a szülő a következő tanévre vonatkozóan az etika vagy hit- és erkölcstan tantárgyra vonatkozó választását módosítani kívánja,
erre vonatkozó szándékát minden tanév május 20-áig írásban közli az igazgatóval és az érintett egyházi jogi személy képviselőjével.”
Amennyiben tehát Önök változtatni kívánnak a 2021/2022-es tanévre gyermekük etika, illetve hit- és erkölcstan oktatására vonatkozóan, úgy kérem,
egy zárt borítékban az intézményvezetőnek címezve tehetik meg.
Amennyiben nem szeretnének változtatni, úgy nincs teendőjük.
Üdvözlettel : dr. Faragóné Kisari Anna
Ősszel még a tervek szerint az 1848. márc. 15.-i iskolai megemlékezést a 4. évfolyam készítette volna. Az ötlet, csak ötlet maradt. Változások történtek az előírá
sok miatt, így végül, csak mi, a 4. b osztály készülhettünk rá kollégámmal együtt, Wohner Istvánnal.
Március 15. az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kezdetének napja. Ennek megfelelően népies hátteret, színpadot igénylő, népies műsorral készültünk, jelképesen emlékezve e nemes nap eseményeire. Az eső áztatta lelkes tömegre, mely támogatta az akkori forradalmi ifjúság gondolatait, Petőfire, az e napra íródott versére, a Nemzeti dalra, melyet az összegyűlt tömeg együtt harsogott.
A gyerekek aktívan, lelkesen, vidáman, de kellő komolysággal készültek, játszották el akár sokadszorra is a rájuk kiosztott szerepeket, jeleneteket, énekelték kitartóan a dalokat. A műsort több, a tanulók által énekelt, népi dal, Kossuth nóta és kollégánk gitárkísérete színesítette. Felcsendült a csodás dal, a Kormorán együttes – A költő visszatér c. dala is, tanítványunk csodás előadásában.
„Európa közepén élt valahol egy nép
Hol felszántva a határ
Hol végtelen az ég
Nem kívánt mást, csak saját hazát
Hol övé a dal, s a szó,
Hol aranyból, sárból születik majd
Tudós és álmodó.”
Nagy örömömre szolgált, hogy az osztály majdnem minden tagja kivette részét a munkából, s ezáltal osztályunk egyre jobban összekovácsolódott.
Köszönet illeti a bennünket támogató szülőket, akik az előadáshoz illő ruházat egyes elemeinek előteremtésében a segítségünkre voltak.
A műsor előadásának körülményeiben is változások történtek. Előbbre kellett hoznunk a műsor előadásának, videóra vételének időpontját, a digitális oktatás elrendelése miatt.
Megnyugtatásunkra szolgált, hogy ez nem zavarta meg kis tanítványainkat. A műsorhoz illő figyelemmel, fegyelemmel adták elő műsorunkat. Nagyon büszkék vagyunk rájuk!
Egyben sajnáljuk, hogy élőben, közösen, iskolánk diákjai, kollégáink nem láthatták. Most minden osztály videón keresztül tekinthette meg, ezáltal mégiscsak „velünk együtt” ünnepelve.
Vargáné Vedres Mária osztályfőnök
Immár 20. éve hazánkban, hogy február 25-én emléknap keretében hajtunk fejet a kommunista diktatúrák áldozatai előtt, figyelmeztetőként és emlékeztetőként a korszak történéseire és a tanulságok levonására.
Kovács Bélát, a FKGP főtitkárát 1947. február 25-én a szovjet hatóságok mindenféle vizsgálat nélkül őrizetbe vették, majd a Szovjetunióba hurcolták. Titkos perben, koholt vádak alapján húszényvi kényszermunkára illetve börtönbüntetésre ítélték. A politikus letartóztatása és fogvatartása az első lépés volt azon az úton, amelynek során a kommunista párt kiiktatta az ellenszegülőket és így haladt a totális egypárti diktatúra kiépítése felé. Az eset a demokrácia és a szabadságjogok semmibe vételének jelképévé vált, amely a kommunizmus közel 50 éves uralmát jellemezte hazánkban.
Iskolánk 7. és 8. évfolyamos tanulói előadáson vehettek részt, amin megismerhették hazánk legsötétebb időszakát, amely Rákosi Mátyás nevével fémjelezhető. Az emléknap alkalmából sor került egy esszépályázat kiírására is. „Nagyszüleim mesélték- történetek a kommunizmus embertelenségéről” – címmel több értékes írást adtak be diákjaink.
Kalteneckerné Kupecz Orsolya és Szabados Szegvári Szilvia
Tisztelt Szülő/Törvényes Képviselő!
A korábban, az általános iskolai beiratkozással kapcsolatos, honlapunkon közzétett tájékoztatásunkat az alábbi információkkal egészítjük ki, megkönnyítve a beiratkozás menetét.
A 2021. április 10-én 0:00 órakor megnyíló beiratkozási felület használatához az alábbi linkre kattintva talál segédanyagot: https://tudasbazis.ekreta.hu/pages/viewpage.action?pageId=17761106
A beiratkozással kapcsolatban az alábbi fontos teendőkre hívjuk fel a figyelmet, pontokba szedve.
- A gyermek lakcímkártyájának feltöltése a „szükséges dokumentumok, igazolások” pontban KÖTELEZŐ, ennek hiányában a rendszer a beiratkozást nem engedélyezi.
- Kérem, hogy telefonszámukat, e-mail címüket szíveskedjenek megadni!
- Önnek nyilatkozni kell, ha gyermeke sajátos nevelési igényű (SNI), ebben az esetben kérjük a szakértői vélemény csatolását is. Amennyiben a szakértői vélemény még folyamatban van, vagy nem tudja feltölteni, kérjük, ezt jelezze a megjegyzés rovatban. Ez azért fontos, hogy az Intézmény tudja gyermeke számára biztosítani a megfelelő ellátást.
Ugyanitt van lehetőség nyilatkozni az egyéb különleges helyzetekről is, pl.: testvér ebbe az intézménybe jár, vagy a szülő munkahelye az iskola körzetében található.
- Kérjük, ne felejtsen el nyilatkozni az etika vagy hit- és erkölcstan oktatásának választásáról.
- Lehetősége van még az iskolai távozás módjának feltüntetésére, napközis ellátás kérésére.
- Kérelem indoklása rovatba kell írnia, ha gyermekének felvételét nem a körzetes iskolába kéri. Ebben az esetben a rovatba a körzetes iskola nevét és címét kell feltüntetnie.
Pl. gyermeke körzetes iskolája a Monori Ady Úti Általános Iskola. Ön gyermeke felvételét a Jászai Iskolába kéri, azért, mert pl. a testvére már ide jár (és ezt Ön korábban bejelölte az SNI, hátrányos helyzet vagy egyéb helyzet menüpontban), akkor itt a kérelem indokolás, megjegyzés rovatba, be kell írnia, hogy a körzetes iskola neve: Monori Ady Úti Általános Iskola, címe: Monor, Ady út 48., de a testvér a Jászai Iskolába jár. Itt jelezheti további kéréseit, indokait, észrevételeit is. Pl.: XY tanító nénit szeretném.
- Ha gyermekét egyedül neveli, az egyedüli felügyeleti jogról szóló igazoló dokumentumot is kérjük feltölteni.
- Lehetősége van a beiratkozási kérelmét visszavonni, illetve módosítani, ezt a jaszaimari.monor@gmail.com címre írt szöveges üzenetben is jelezni szíveskedjen.
Azok a gyermekek, akiknek határozatuk van arról, hogy a következő nevelési évben még az óvodában maradnak, NEM KELL beiratkozniuk, teendőjük nincs. Ezek a gyerekek a beiratkozási listában nem szerepelnek.
TISZTELT SZÜLŐ / TÖRVÉNYES KÉPVISELŐ!
1. Tájékoztatom, hogy a kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel a 2021/2022. tanítási évre történő általános iskolai beiratkozás során nemcsak személyes, hanem online úton is lehetőség van beíratni a tanköteles korba lépő gyermekét. Az általános iskola első évfolyamára történő jelentkezésének elektronikus, online formájára április 10-től nyílik meg az informatikai lehetőség az Ön részére a KRÉTA rendszer felületén keresztül: https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap. Az e-Ügyintézés „Beiratkozás Általános Iskolába (BÁI)” felület 2021. április 16-án éjfélig van nyitva. Amennyiben módosítani kíván a már elektronikusan beküldött adatokon, akkor ezt úgy teheti meg, hogy jelzi (telefonon, e-mailben, az intézmény által meghatározott módon) az adott intézmény részére visszavonási vagy adatmódosítási szándékát. Az adatok módosítását az intézmény a KRÉTA felületén a kérés alapján elvégzi. Amennyiben a szülő visszavonja gyermeke jelentkezését, ennek következményeként a „BÁI” felületen az iskola a benyújtott jelentkezésre a szülő kérése alapján elutasító határozatot hoz, és az intézmény saját rendszerében a gyermek adatait a „Beiratkozás visszavonva” státuszba állítja. Ezen műveletek elvégzését követően Ön ismét be tudja nyújtani gyermeke jelentkezését egy másik iskolába.
Amennyiben Ön nem a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti körzetes iskolába íratná be gyermekét, akkor is meg kell adnia a kötelező felvételt biztosító általános iskola nevét és címét is a jelentkezése során.
Akár körzetes, akár nem körzetes iskolába kívánja beíratni gyermekét, mindenképpen jelentkeznie kell az általános iskolánál, amely jelentkezés a fent jelzett online módon vagy személyesen történhet meg.
Az online beiratkozás esetén a beiratkozáshoz szükséges eredeti dokumentumok bemutatására a 2021/2022. tanév első napjáig (2021. szeptember 1.) kerülhet sor. A beiratkozás adatainak felvétele indokolt esetben, a beiratkozást lefolytató iskola által szabályozott módon, személyesen is megtörténhet 2021. április 15-én és 16-án, a járványügyi veszélyhelyzet miatt megkövetelt egészségügyi szabályok szigorú betartása mellett.
Ez a következőképpen alakul iskolánkban:
Kérjük Önöket, hogy lehetőség szerint online módon bonyolítsák le a beiratkozást a KRÉTA rendszer e-Ügyitézés felületén! Szeretnénk felhívni a figyelmüket, hogy online jelentkezésnél szükséges a gyermek lakcímkártyájának feltöltése is, valamint legyenek szívesek a felületen arról is nyilatkozni, hogy gyermeke számára a hit-és erkölcstan, vagy etika oktatást választják. Intézményünkben az elmúlt évek során Református, Római Katolikus, Evangélikus valamint Hit Gyülekezete egyházak tartottak foglalkozásokat tanulóink számára.
Kérjük Önöket, hogy csak nagyon indokolt esetben válasszák a személyes beiratkozást!
Tájékoztatjuk, hogy személyes beiratkozás esetén hosszabb várakozási időre kell számítani (minden jelentkezőt azonnal be kell rögzíteni a KRÉTA-rendszerbe, ez megnöveli a várakozási időt.)
Személyes beiratkozásra 2021.04.15-én 10-18 óráig, valamint 2021.04.16-án 8-16 óráig van lehetőség, előzetesen egyeztetett időpontban. Időpontot az alábbi telefonszámon tud egyeztetni: 06-30/792-77-25. Személyes beiratkozás esetén szeretnénk felhívni figyelmét a járványügyi szabályok betartására (maszk használata, kézfertőtlenítés /intézményünk biztosítja a kézfertőtlenítőt /, lázmérés, biztonsági távolság megtartása).
A Monori Jászai Mari Általános Iskola OM azonosítója: 037755
Amennyiben bármilyen kérdése merül fel a beiratkozással kapcsolatosan, vagy segítségre van szüksége az online beiratkozásban, keressen bennünket az alábbi elérhetőségeken:
e-mail: jaszaimari.monor@gmail.com – Amennyiben e-mail-en keresztül keresnek meg minket, kérjük feltétlen írják be az üzenetben telefon számukat, hogy vissza tudjuk hívni Önöket.
telefon:06-30/160-04-10, 06-30/792-77-25, 06-29/611-580
A fentiek után, akár online, akár személyesen történt a jelentkezése az iskolába, a körzettel nem rendelkező általános iskolai osztályok tekintetében, továbbá a körzettel rendelkező iskolákba jelentkező, nem körzetes gyermekek esetében egyaránt legkésőbb 2021. április 23-ig döntenek a gyermekek felvételéről és ezután küldik el tájékoztatásukat Önnek.
A beiratkozási eljárás során vagy annak lezárása után legkésőbb két héten belül Önnek nyilatkoznia kell arról, hogy gyermeke számára hit- és erkölcstan vagy etika oktatást választja. A hit- és erkölcstan tantárgy választása esetén meg kell jelölnie, hogy melyik egyház hit- és erkölcstan tanításának megszervezését kéri majd gyermeke számára. Az iskola a hit- és erkölcstan oktatással kapcsolatos, az egyházaktól kapott információkat feltünteti a honlapján.
A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok, adatok megadása kapcsán Ön segítséget kérhet gyermeke óvodájától – óvoda OM azonosítja, gyermekük oktatási azonosítója tekintetében. Természetesen iskolánk fenntartója, a Monori Tankerületi Központ is rendelkezésre áll a jozsef.villand@kk.gov.hu e-mail címen, illetve a 29/795-218-as telefonszámon a körzetes iskolákkal kapcsolatos információk, az online vagy a személyes beiratkozás rendjére vonatkozó kérdések esetén.
Tájékoztatom, hogy a VEKOP-7.3.3-17-2017-00001 – 4M – Motiváció, Modernizáció és Módszertani Menőség a Monori Tankerület intézményeiben projekt keretében újabb online programok kerülnek megvalósításra, melyre szeretettel várjuk az érdeklődő szülőket is. A szakmai programok időpontja: 2021. március 23 – március 25. A szakmai programok a projekt eredményeinek és jó gyakorlatainak a bemutatása mellett az internetbiztonság, tudatos internethasználat témakörére is kiterjednek.
A programok biztosításában a Gyömrői Weöres Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és a József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakgimnázium pedagógusai mellett dr. Baracsi Katalin internetjogász is részt vesz.
A programokon való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztráció alapján, a programok kezdete előtt a megadott e-mail címre kerülnek kiküldésre a csatlakozáshoz szükséges instrukciók.
Szülőknek meghirdetett programjaink: https://forms.gle/5XcUkDVJmMMhXNx48
Tisztelettel: dr. Faragóné Kisari Anna (intézmény vezető)