2014. október 17-én az Oktatási Hivatal arról értesítette intézményünket, hogy iskolánk igazgatója, dr. Patkós József, aki augusztus-szeptember hónapokban akkreditált tanfelügyeleti és pedagógusminősítési szakértői képzésen vett részt, záróvizsgáit sikerrel teljesítette. Ezzel párhuzamosan – a folyó év áprilisában benyújtott pedagógus portfóliójának megvédése nyomán – megfelelt a Mesterpedagógus besorolási fokozatra irányuló minősítési eljárás követelményeinek.
Iskolánk vezetője, a monori közoktatás történetének első mesterpedagógusa, azok között az új igazgató-tanfelügyelők között szerepel, akik a jövő év januárjától iskolairányítói feladataik ellátása mellett kezdik meg szakmai ellenőrző és minősítő tevékenységüket.
Szerzői Archívum: admin
Mindenkinek nagyon kellemes szünidőt kívánunk!
Iskolánk a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ támogatásával részt vesz a “Köznevelés az iskolában” európai uniós pályázaton. A szeptember 1. és október 18. között lebonyolításra kerülő projekt az “Iskolai szüret” címet viseli.
Gyűjtőmunkát hirdettünk. Régi fotókból gyermekrajzokból tablókat állítottunk össze, szüretkor használt eszközökből kiállítást rendeztünk be, melyet az osztályok által készített és az aulában elhelyezett jókora bábokból álló madárijesztő szépségverseny kívánt tréfásabbá tenni. Kérdezhetné bárki, miért volt szükségesek madárijesztőket csinálni, de aki kicsit is monori, tudhatja a választ…
Hogy a seregélyek el ne lopkodják a szőlőt…
A “jászais” szüret csúcspontjának ígérkezik október 18. Szombaton a délelőtt során 9 órai kezdettel a gyermekek egy mesejátékot tekinthetnek meg, majd színes kézműves foglalkozásokon, végül pedig egy táncház programon vehetnek részt.
Az események szervezésében jelentős szerephez jut a diák önkormányzat, melynek tagjai hagyományos plakátok mellett az online kapcsolattartás lehetőségével is élve népszerűsítik a rendezvénysorozatot.
A megvalósítás során iskolánk számít a Tetz Alapfokú Művészeti Iskola és az elmúlt évek során a közösségi programokat oly sokszor segítő szülők támogatására is.
2014. október 6-án reggel az 1849-ben ezen a napon Aradon vértanú halált halt hős honvédtisztekre és a fővárosban kivégzett gróf Batthyány Lajos miniszterelnökre emlékezett iskolánk apraja-nagyja, illetve tanári kara.
Dr. Patkós József iskolaigazgató megemlékező beszédét követően az iskolaközösség fennhangon elsorolta a magyar szabadságért harcoló és hősi halált halt – a többségükben a környező országokból származó, de igaz magyarrá váló – tábornokok neveit, majd az aulában a vértanúk tiszteletére kialakított emlékfal elé kerültek a az ünneplőbe öltözött diákok emlékező mécsesei és virágai.
Mint arról az elmúlt tanév vége óta több alkalommal szó esett, uniós pályázati forrásoknak köszönhetően korszerűsíteni fogják intézményünk, a Monori Jászai Mari Általános Iskola épületének fűtési rendszerét.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Monori Tankerületi Igazgatóságához 2014. 09. 30-án eljuttatott KEOP hírlevélben foglaltak értelmében a munka elvégzésérre nem ősszel (mint ahogyan azt korábban tudtuk), hanem a jövő év tavaszán, várhatóan a tavaszi szünet idején kerülhet sor.
Amint a projekt kérdésében újabb információink lesznek, úgy azokat is megosztjuk a szülőkkel és a tanulókkal.
Az oldal frissítés alatt áll, az esetleges kellemetlenségekért, hiányosságokért elnézést kérünk!
Javítóvizsga időpontja: 2014. augusztus 26. kedd 9 óra
Napközi és tanulószoba igénylése, étkezési csekkek átvétele: 2014. augusztus 26-27. (kedd-szerda) 8-17 óráig
Tanévnyitó ünnepség: 2014. szeptember 1. hétfő 8 óra
Az első tanítási napon a tanévnyitó ünnepség után 3 osztályfőnöki órát tartunk.
Tankönyv
A tankönyveket a gyerekek az első tanítási napon kapják meg. Aki a megadott határidőnél később (augusztus 15.) fizette be a csekket, az szeptember 1-én hozza magával a befizetést igazoló szelvényt. Csak ennek felmutatása esetén tudunk tankönyvet kiadni.
Aki nem kapott csekket, szeptember 1. után a tankönyvfelelőstől kérhet.
A csomaghoz tartozó tankönyvlistát szeptember 2-án aláírva le kell adni az osztályfőnököknél.
Aki még nem adta le az ingyenességre jogosultságról szóló igazolást, kérjük, sürgősen pótolja!
Dobiné Oláh Éva – tankönyvfelelős
2014. május 16-án két előadás erejéig a Beregszászi Magyar Nemzeti Színház meghívására Kárpátalján vendégszerepelt az idehaza 10 előadást megért, dr. Patkós József által rendezett Hans Sachs: Komédiák című kétrészes színdarab. A fővárosi Nemzeti Színház főigazgatója, Vidnyánszky Attila szakmai műhelyének törzsközönsége egy emberként felállva köszöntötte vastapssal a produkciót. A 21 színész – köztük a két profi, Molnár Zsuzsa Jászai Mari-díjas színésznő és Pelsőczy László, a Nemzeti Kamara Színház örökös tagja, a Jászai Mari Általános Iskola 12 pedagógusa, a gyömrői színjátszók és a Kalapos Folk Band tagjai – számára megindító élményt jelentett mindez, nem szólva a színházteremből percek alatt kialakított társalgóban Balázsi József igazgatóval és társulata tagjaival fesztelen körülmények között zajló ismerkedési estről, a vendéglátók szép gesztusáról, amellyel másnap elvitték csoportunkat a Vereckei-hágóhoz, illetve bemutatták nekünk Munkács várát.
A Monori Színház ezzel, nem lebecsülendő kulturális küldetést teljesítve, két év alatt – a Tűvé-tevők nagyváradi vendégjátékát követően – másodszor jutott el határainkon túli magyar színházba.
Iskolánk tantestületéből Boldog Lászlóné, Burjánné Tóth Ildikó, Barna-Pőcz Matild Mária, Dobiné Oláh Éva, Gallainé Krizsanics Ágnes, dr. Kereszturi Imréné, Kissné Oszkó Katalin, Kovács Gyuláné, Takács Gábor, Szabó Beatrix, Técsi Nóra és Wohner István voltak szereplői a produkciónak. A delegációt több családtag, illetve pedagógus mellett elkísérte Farka Zoltán, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ monori tankerületi igazgatója is.
Intézményünk hálával mond köszönetet Kálmán László szülőnek és Csáki György karbantartónak a díszletek komoly nehézségekkel járó szállításáért, illetve felállításáért.
Március 28-án került sor a monori iskolák között szervezett sakk csapatversenyre, melynek iskolánk szempontjából különös tétje volt: ha a tavalyi és a két évvel ezelőtti győzelmet meg tudjuk ismételni, végleg vitrinünkbe kerülhet a hatalmas arany serleg. Tervünk sikerült! Mind három ellenfelünket legyőzve harmadjára is a város bajnokai lettünk a szellemi sportversenyen.
Eredményeink:
Jászai Mari Általános Iskola – Nemzetőr Általános Iskola
8,5 – 1,5
Jászai Mari Általános Iskola – Ady úti Általános Iskola
5,5 – 4,5
Jászai Mari Általános Iskola – Kossuth Lajos Általános Iskola
6,5 – 3,5
Csapatunk tagjai:
Kuti Szilveszter (2pont), Taszári Martin (2 pont), Karcsics László (2 pont), Batizi Simon (1 pont), Bencsik Dániel (3 pont), Kaári Levente (3 pont), Lénárt Róbert (1,5 pont), Bódi János (2 pont), Molnár Péter (3 pont), dr. Patkós József (1 pont)
Tartalékok: Bódi Bence, Szekerka Ernő
Az újabb szép siker fényét emeli a tény, mely szerint két ellenfelünk is jelentős sakktudással és sakkjátékban szerzett tapasztalatokkal rendelkező felnőtt versenyzővel erősítette meg a korábbi csapatát. Az Ady úti Általános Iskola versenyzője például 1800-as Élő-pontszámával mesterjelölti szinten játszott, és szerzett 3 pontot második helyen végzett csapatának.
Mindezeket figyelembe véve felértékelődik sakk-pedagógiai műhelyünk idei szereplése, mert nálunk a pontok döntő részét iskolánk tanulói szerezték!
A Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány az idén is megszervezte a Zrínyi Ilona Matematikaversenyt, amelyen iskolánk is képviseltette magát.
Iskolánk legeredményesebb versenyzője a második osztályos Pásztor Botond lett. Burjánné Tóth Ildikó tanítványának a verseny szervezői oklevél mellett Móra Ferenc novelláit tartalmazó mini könyvet ajándékozta.
Botond teljesítménye (58. helyezés) bekerült Pest megye legjobb száz alsó tagozatos matematikus diákjai közé!
Szép teljesítménye felől iskolagyűlésen tájékoztattuk iskolánk diákjait, illetve a tantestület tagjait!