Tisztelt Szülők, Kedves Gyerekek!
2022. augusztus 24. (szerda) 09.00 óra a pótvizsga időpontja. A pótvizsgázóknak sikeres felkészülést és vizsgát kívánunk!
Tisztelettel:
Iskolavezetőség
Tisztelt Szülők, Kedves Gyerekek!
2022. augusztus 24. (szerda) 09.00 óra a pótvizsga időpontja. A pótvizsgázóknak sikeres felkészülést és vizsgát kívánunk!
Tisztelettel:
Iskolavezetőség
A Monori Jászai Mari Általános Iskola pedagógusai nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az oktatás magas színvonalon valósuljon meg iskolánkban. Nevelőtestületünk tagjai folyamatosan képezik magukat és igyekeznek lépést tartani a mai kor követelményeivel is. Az intézményünkben folyó magas szintű szakmai munka elismeréseként több pedagógus kollégánk részesült díjazásban.
Az idei tanévben a Monori Tankerületi Központ által adományozott, az „Év pedagógusa” kitüntetést Szőcs Ingrid-Kitty tanárnő vehette át.
Az Emberi Erőforrások Minisztere által adományozott „Miniszter Elismerő Oklevele” köznevelési díjat nyugdíjba vonuló kolléganőnk Vargáné Vedres Mária kapta.
Vargáné Vedres Mária kolléganőnk „Monor Város Nevelési, Oktatási és Közművelődési Díj”-ában is részesült.
Az Emberi Erőforrások Minisztere által adományozott „Németh László díj”-ban részesült nyugdíjba vonuló kolléganőnk Boldog Lászlóné Angéla néni.
Szeretettel gratulálunk a díjazottaknak, Szőcs Ingrid-Kitty tanárnőnek további jó munkát és sikereket, nyugdíjasainknak hosszú, boldog nyugdíjas éveket, jó egészséget kívánunk!
A nyolcadik évfolyam május végén együtt töltött három napot a Zánkai Erzsébet táborban. Pályázatunkat nyertesnek ítélték és készülhettünk az utolsó közös kirándulásunkra: 52 diák, Orsi néni, Ingrid tanárnő, Laci bácsi, Angéla néni, majd Krisz bá és Anikó néni. 2018. nyarán itt ismertük meg egymást, a mostani 8.a osztály Anikó nénivel, a 8.b osztály pedig Angéla nénivel. Már akkor sok élményt gyűjtöttünk. Iskolai keretek nélkül, szabadon ismerkedtünk. Már akkor tudtuk, hogy ez egy különleges 4 év lesz: Angéla néninek ez a csapat volt az utolsó nyugdíjba vonulása előtt, Anikó néninek pedig az első csapat, akit elballagtathat.
Hamar elröppent a három nap, mégis sikerült kalandparkban bátorkodni, középkori csatát imitálni, társasjátékozni, koncertezni, bulizni és STRANDOLNI. A kártyák is többször előkerültek már a vonaton és a strandon is, a strandolás volt a gyerekek kedvence.
Zánkán kezdtük és ott is fejeztük be „közös életünket”. Köszönjük.
Intézményünk sportudvarán Iskola Kert épült! Technika órák és napközis foglalkozások keretében a gyerekek megismerkedtek a szerszámokkal, eszközökkel, berendezésekkel, és nem utolsó sorban a teendőkkel is. A tanulókkal kitakarítottuk a területet, gereblyéztünk, kapáltunk, ástunk, lapátoltunk, egyengettünk. A balesetvédelmi szabályokat betartva megtanulták a helyes szerszámhasználatot és azok karbantartását.
Osztályonként ágyások lettek kialakítva, amikbe különböző zöldségfélék – sárgarépa, retek, kapor, sóska – lettek elvetve a gyerekek által. Ezen kívül eper, paprika, saláta, karalábé és paradicsom ágyás is telepítve lett, valamint a burgonya ültetés sem maradhatott el.
Gyümölcsfacsemeték és –bokrok is kerültek a kertünkbe (cseresznye, szilva, kajszibarack, meggy, alma, málna, ribiszke, josta), melyek termését idén még nem kóstolhattuk.
A gyerekek nagy örömmel és szorgalommal kertészkedtek egész évben, várták ezeket a foglalkozásokat.
Az iskola kertben való munka nem csak az iskolai életet teszi sokszínűvé, de nagyon jól hasznosítható, gyakorlati tudást biztosít a gyerekeknek az elkövetkezendőkben, a későbbi hétköznapi életükben a szabadidő hasznos eltöltése végett.
Wohner István
Tenisz Diákolimpia országos döntőjére május végén került sor Balatonbogláron. A legnagyobb sikert a Monori Jászai Mari Általános Iskola 3. korcsoportos fiú csapata érte el!
Bodó Bálint és Rendek Vince országos bajnoki címet szereztek! Az első két fordulóban mindkét egyéni mérkőzésüket megnyerve 2:0-s sikerrel léptek tovább, az elődöntőben és a döntőben is a páros csaták döntöttek 2:1 arányban a monori fiúk javára!
Gratulálunk a fiúknak és a Monor SE Tenisz Szakosztály edzőinek!
A tenisz mellett úszóink is remekeltek. Május utolsó hétvégéjén került megrendezésre a Tüske Uszodában az „A” kategóriás úszás diákolimpia döntő, amelyen igazolt sportolók szerepelhettek, képviselve az oktatási intézményüket. A Monori Sportegyesület úszói közül kiemelkedően szerepelt iskolánk tanulója Gál Barna Rudolf, aki 50 m mellúszásban a dobogó második fokára úszta magát és ezzel a korcsoportjában a 2. leggyorsabb mellúszó volt a diákolimpián. A hosszabb számában (100m mellúszás) az előkelő 4. pozíciót szerezte meg. Mellette Balogh Bence Zsolt, 50 m pillangón végzett oklevelet érő helyen és lett 5.
A fiúk mellett iskolánkat képviselte:
Gratulálunk az eredményekhez! Büszkék vagyunk rátok!
Iskolánk az idei tanévben vett részt először a KicsiNagykövet országos versenyen, amelyet a 4-6. osztályos diákoknak szerveznek. A verseny célja, hogy segítse a diákok önfejlesztését, kreativitását, tehetségük kibontakozását, hogy sikerélményre és elismerésre tegyenek szert, hogy motiváltak legyenek a tanulásban és hogy büszkék legyenek magukra és származásukra.
A verseny több fordulóból állt. Az első fordulóban iskolánkból több, mint 50 diák jelentkezett az Okos Doboz felületén a versenyre, ahol különböző kérdéseket megválaszolva léphettek szinteket. A megyéből az első 100 legjobb eredményt elért diák továbbjutott a második fordulóba.
A második fordulóban a diákok virtuális idegenvezetést tarthattak a zsűri számára, a megyénkből három általuk kiválasztott nevezetességről. A bemutató lehetett szöveges leírás vagy prezentáció is. A diákok sokat kutakodtak a tehetséggondozó-, illetve alprogramos órákon, míg sikerült a sok szép helyből és nevezetességből valóban csak hármat kiválasztani. Kiemelném, hogy diákjaink munkájában fellelhető volt a személyes tapasztalatok megosztása, amely még egyedibbé varázsolta a bemutatót.
A zsűri értékelése alapján, hét diákunk jutott tovább a megyei döntőbe: Eöllős Emese, Cserpes Mátyás, Bodó Bálint, Jánosovits Miklós, Kacsándi Kolos Bálint, Nagy Gellért és Pánczél Mihály. A megyei döntőt online formában szervezték meg, amely megkönnyítette valamennyi versenyzőnek a részvételt. A megyei döntő első feladata az volt, hogy megadott szavakból kiválasztva néhányat, írjanak egy novella szerkezetű történetet, amelyet meséljenek el a zsűrinek. Ezt követően beszélniük kellett arról, hogy miért ők érdemelnék meg a KicsiNagykövet címet. A verseny ezen szakaszán négy diákunk vett részt, Eöllős Emese, Jánosovits Miklós, Kacsándi Kolos Bálint és Nagy Gellért. Mindannyian sikeresen teljesítették mindkét feladatot és örömmel beszélgettek a zsűri tagjaival.
Az ünnepélyes díjátadó gálának a Pest Megyei Kormányhivatal adott otthont.
Megtiszteltetés volt számunkra dr. Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott, közvetlen és barátságos beszélgetése, valamint Gór Csaba úr tanácsai. Minden diák kapott egy KICSI NAGYKÖVET feliratú pólót, mely jelképezte, hogy minden résztvevő már KicsiNagykövet. dr. Tarnai Richárd adta át mindenkinek az emlék oklevelet és az ajándékkönyvet. Minden KicsiNagykövet kapott ajándékba egy parlamenti látogatást, egy sétahajókázást és egy sárkányhajózást Szobon.
A mi KicsiNagyköveteink közül Eöllős Emese lett a Kultúra KicsiAttasé és különdíjban részesült Jánosovits Miklós a történetéért.
„Kicsi a követ, de okos!” címszóval készülünk Emesével a szeptemberi országos versenyre, ahol Pest megyét és a Monori Jászai Mari Általános Iskolát képviseli.
Felkészítő tanár:
Szőcs Ingrid Kitty
Magyarországon 2001 óta április 16. a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja. 1944-ben ezen a napon kezdődött meg a gettósítás Észak-kelet-Magyarországon és Kárpátalján.
A holokauszt emléknap alkalmából az Életvonat című francia-belga-holland-román filmdrámát nézték meg és dolgozták fel az iskola 8. évfolyamos tanulói. A film 1941-ben játszódik. Egyik este Shlomo, a falu bolondja, világrengető hírekkel tér haza: a nácik a szomszédos települések összes zsidó lakóját ismeretlen helyre deportálják. Az ő falujuk a következő a listán. Az öregek tanácsa a rabbi vezetésével még aznap este összeül, hogy megvitassák, hogyan menthetnék meg a közösséget. Végtelen veszekedések után a legjobb ötlet csak hajnalban pattan ki Shlomo fejéből: szervezzék meg saját áldeportálásukat. Eljátsszák az áldozatokat, a vonatszerelőket, a náci tiszteket és katonákat. Zavaros időkben hihetetlen kalandokat él át az ember. Vajon egy egész falu képes-e végigvinni egy ilyen utazást?
A film vége sorozatos fordulatokat rejteget, ami nagy hatással volt a gyerekekre. Az iskola aulájában egy holokauszt kiállítást is megtekinthettek a tanulók. Igyekeztünk a tablóra olyan képeket választani, melyek az általános iskolás gyerekek számára is elfogadható tartalmat közvetít. A kiállítást az iskola minden diákja megtekinthette.
Kalteneckerné Kupecz Orsolya és Szabados-Szegvári Szilvia
NYÁRI ÜGYELETI NAPOK
Tisztelt Szülők/Gondviselők!
A nyári ügyeleti napok a következők:
Ezeken a napokon 9-13 óráig intézhetik iskolai ügyeiket. Várjuk a napközis igénylőlapokat is!
Felhívjuk figyelmüket, hogy a tanulók étkezését Monor Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalában kell intézni!
GYERMEKÉTKEZÉS ÜGYINTÉZÉSE
Monor Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal
Monor, Kossuth Lajos u. 78-80.
Ügyfélfogadási idő:
Hétfő 8.00-17.30
Szerda 8.00-16.00
Péntek 8.00-12.00
2022. augusztus 15 – 2022. augusztus 19. között a Polgármesteri Hivatalban az ügyfélfogadás szünetel!
Idei első meghívásos nemzetközi kupánk, amelyen iskolánk három tanulója vehetett részt Szerbiában, Bács városában került megrendezésre.
A magyar csapat négy főből állt. Egy haladó versenyző volt jelen a Soroksári csapatból -Gergő többszörös országos bajnok- és iskolánk három tanulója: Binszki Lili, Fehér Réka és Szabó Virág. Csapat összesítésben a harmadik helyen végzett a magyar csapat. Köszönjük Endre bácsi segítségét, hogy önzetlenül áldoz gyermekeink felkészítésére és külföldi versenyeztetésére. A lányoknak szívből gratulálunk a versenyen nyújtott teljesítményért.
Tóth Zsolt pedagógus
Egyre több országos és nemzetközi versenyen van lehetőségünk részt venni, az iskolánkban zajló képesség-fejlesztő sportfoglalkozások által. A súlyemelés biztosít gyermekeink számára ilyen téren szerezhető élményeket. Ennek ellenére sajnos több szülőnek nem volt még lehetősége gyermekét elkísérni ilyen jellegű megmérettetésre, ahol úgymond számot ad gyermeke a foglalkozásokon tanultakból. Többek között ezért született az ötlet, hogy iskolánkban rendezzünk egy olyan eseményt, amely betekintést nyújt mindenki számára egy verseny hangulatába, menetébe. Május 26-án megrendeztük az első Jászai kupát, amelyen a foglalkozásokon részt vevő gyermekek mindegyike indulhatott és a szülők, rokonok, barátok is megcsodálhatták tanulóink képességeit. A rendezvény nagy sikert aratott mind a gyermekek, mind a szülők körében. Köszönjük iskolánk vezetésének ezt a lehetőséget és Endre bácsinak kitartó, áldozatos munkáját. Gyermekeinknek további kitartást és eredményeket kívánunk. Igyekszünk ezt a hangulatos eseményt tradícióvá kovácsolni.
Tóth Zsolt pedagógus